A buszsávok szabálytalan használata ellen indított akciósorozatot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Két nap alatt 88 szabálytalanságot észleltek
A police.hu oldalon is megjelent összesítés szerint az akciót a fővárosi buszsávokban szabálytalanul közlekedő és parkoló járművek kiszűrésére indították, a rendőrség elmúlt időszakban szerzett tapasztalatai és a BKK jelzése alapján.
A közlekedési rendőrök a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársaival közösen végrehajtott akcióban két nap alatt 88 szabálytalanságot észleltek. A rendőrök 81 esetben helyszíni bírságot, 7-ben szabálysértési feljelentést tettek a gépjárművezetők ellen. A járőröknek kétszer a szabálytalanul parkoló gépkocsik elszállítására is intézkedniük kellett.
A buszsávot szabálytalanul használó járművezetők akadályozzák a menetrend szerint közlekedő autóbuszok és trolik haladását, ezzel sokszor indokolatlan fékezésre és sávváltásra kényszerítve a buszvezetőket.
Fajcsák Lajos, a BKK mobilitásmenedzsment-igazgatója azt közölte, 80 kilométernél is hosszabb buszsáv áll rendelkezésre a fővárosban. A több mint 200 járat 80 százaléka érinti a buszsávokat, amelyek napi több százezer utas gyorsabb eljutását segítik.
Az Üllői úton a Nagyvárad tértől a Corvin-negyedig mintegy 5 perc, a Thököly úton a Bosnyák tértől a Keleti pályaudvarig akár 15 perc időnyereséget biztosítanak a buszsávok – fűzte hozzá, kiemelve, hogy ennyivel rövidül az autóbuszok menetideje, ha akadálytalanul tudnak a buszsávban közlekedni.
A BRFK az ellenőrzéseket a főváros főbb közútjain folyamatosan végzi, a szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkedik.
Forrás: MTI
Kép: alfahir.hu