A mozgás fontosságára hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Badacsonyban, ahol maga is rajthoz állt a Dűlőre Futunk elnevezésű jótékonysági futóversenyen.
Novák Katalin a rajt előtt azt mondta: fontos, hogy mozogjunk, mert segít egészségünk megőrzésében. Futni a járványhelyzetben is mindig lehet, még a kijárási korlátozások idején is megengedett volt. Egy erdőbe vagy néptelen helyre bármikor el lehet menni, nem is kell sokat utazni, és akármikor lehet futni.
A futás alapvetően egyéni sport, a legtöbb ember általában magányosan fut, de egy jótékonysági futóversenyen résztvevők egy olyan jó ügy mellé is állhatnak, mint Badacsonyban a tapolcai mentőállomás támogatása.
Laposa Zsófia szervező elmondta: ötödik alkalommal tartják meg rendezvényüket, melynek bevételével az Országos Mentőszolgálat tapolcai mentőállomását támogatják. Kétmillió forint már biztosan összegyűlt a nevezési díjakból, de ez még növekedhet a futók felajánlásaival. A 12 kilométeres távot egyéniben és váltóban is teljesíthetik a futók, akiknek számát a koronavírus-járvány miatt 500 indulóban maximálták, és százas csoportokban rajtoltatták őket. Rajthoz állt Novák Katalin mellett Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és Győrfi Pál szóvivő is.
Forrás: MTI