Kezdőlap Belföld A nagy dolgok gondolatai nem csak Budapesten születnek

A nagy dolgok gondolatai nem csak Budapesten születnek

netmed

Miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Zala megyei Becsehelyen.

A kormányfő a magyarországi szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünneplő rendezvényen beszélt arról, hogy ennek a gondolata vidéken született meg 2010-ben, amikor “kétharmados alkotmányos forradalommal lehetőséget adtunk magunknak, hogy mindent megváltoztassunk, amit megváltoztatásra alkalmasnak vagy szükségesnek láttunk”.
A 2010 szeptemberi parlamenti bejelentésben “nagy dolgok szerepeltek” a bankadótól kezdve a multik megadóztatásáig, és ebbe a 29 pontos programba V. Németh Zsolt képviselő felvetésére került be a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége.

Becsehely, 2020. szeptember 27. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) a magyarországi szabad pálinkafõzés 10. évfordulóján szervezett ünnepségen a Zala megyei Becsehelyen 2020. szeptember 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

“Az a tartós és az a fontos, amit valahol a magyar életben a terepről hoznak fel, rögzítenek, ápolnak, visznek tovább” a döntéshozók elé, “ne várakozzanak arra, hogy megmondják felülről, hogy mikor, hogy és miképpen”.
Mindent, ami fontos, “ami a helyi élet szempontjából nélkülözhetetlen, amit érdemes átvinni magunkkal a jövőbe, átadni a gyerekeinknek, annak a megőrzésével kapcsolatos összes dolgot gyűjtsék össze, adják oda a képviselőjüknek”, hogy legyen belőle jogszabály, “ami aztán garantálja, hogy szabadon élhessük az életünket úgy, ahogy a magyarok a saját életüket szeretik élni”.

Becsehely, 2020. szeptember 27. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi szabad pálinkafõzés 10. évfordulóján szervezett ünnepségen a Zala megyei Becsehelyen 2020. szeptember 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A szabad pálinkafőzés esetét iskolapéldának nevezte, amely nemcsak a múltnak egy példája, de egy minta a jövőre nézve is. “Semmit sem ér a szabadságharc, ha csak egy tábornokunk van és nincsenek katonáink” – jelentette ki Orbán Viktor.

Forrás: MTI

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek