A magyarországi gépjármű-értékesítést várhatóan ismét negatívan fogja érinteni a koronavírus-járvány második hulláma, azonban a Magyar Suzuki Zrt. arra számít, hogy pánikszerű hatása már nem lesz, és az autópiac kisszámíthatóbb, lassú felfutása várható a második fél évben. Tóth Péter kereskedelmi igazgató szerint racionális előrejelzés, hogy ebben az esetben a márka mintegy 15 ezer új járművet értékesít, és ezzel visszaszerzi piacvezető pozícióját.
Az év elején még mintegy 20 ezer autó eladásában bízott a cég Magyarországon az idei évre. A korábban nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly 25 766 új Suzukit helyeztek forgalomba az országban a belföldi márkakereskedések.
A kereskedelmi igazgató kedden Budapesten újságíróknak elmondta: a pandémia a Suzuki ellátási láncát azonnal érintette, hiszen a magyarországi gyártás miatt a rendelések átfutása igen rövid, akár mindössze két hét. Elmondása szerint a gazdasági helyzet miatti aggodalom következtében eltűntek a vevők a szalonokból. Az esztergomi gyárban a tavasszal a termelést is le kellett állítani.
A márkakereskedések értékesítése az előző évi töredékére esett vissza a tavaszi hónapokban, júniustól azonban az eladások fokozatosan helyreálltak. Az első nyolc hónapban 7631 darab Suzukit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 62 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszak adatától. A márka piaci részesedése jelenleg 9,7 százalék. A magyarországi autópiac ugyanakkor mára az előző évi háromnegyedére zsugorodott.
Az igazgató kitért arra, hogy a Suzuki az idén már csak hibrid meghajtású járművet adott el Magyarországon. Ebből az egyik az Esztergomban gyártott Vitara, kategóriájának vezető modellje. Hasonlóan nagy arányt, 44 százalékot tesz ki a cég értékesítésében az ugyancsak magyar gyártású SX4 Cross. A kereskedések tavaly óta forgalmazzák Magyarországon az importból származó hibrid Swiftet és Ignist. A Magyarországon jelenlévő márkák közül a Suzuki adta el a legtöbb hibridet az idén – tette hozzá Tóth Péter.
A Magyar Suzuki 2019-ben 185 002 esztergomi gyártású járművet értékesített 123 országban. A társaság csaknem 2,41 milliárd euró nettó árbevétellel zárta a 2019-es évet, exportból 2,07 milliárd euró származott, a belföldi értékesítés árbevétele 343,3 millió euró volt. A belföldi értékesítésből származó nettó árbevétel 23 százalékkal, az exportértékesítésből eredő nettó árbevétel 23,5 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.
Forrás: MTI
Kép: Pixabay