Kezdőlap Belföld Párbeszéd: a diákok kapjanak megajánlott jegyeket!

Párbeszéd: a diákok kapjanak megajánlott jegyeket!

netmed

A Párbeszéd arra kéri a kormányt, hogy a koronavírus-járvány várható tetőzésekor ne legyenek érettségi vizsgák. A diákok ehelyett kapjanak az eddigi eredményeik alapján megajánlott jegyeket – javasolta a párt frakcióvezető-helyettese.

Tordai Bence pénteki, online követhető sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy Orbán Viktor kormányfő szerint május 3-ra várható a járvány tetőzése, az érettségi vizsgák pedig május 4-én kezdődnének. A politikus azt mondta, a Fidesz továbbra sem hallgatja meg a tanárokat, a szakmai szervezeteket, a diákokat és a tanárokat, pedig az érintettek felhívták a figyelmet, hogy végtelenül veszélyes és felelőtlen most megtartani az érettségiket.
A kormány közel százezer diák sorsával és több százezer ember egészségével játszik, mert akár kétezer fertőző góc is kialakulhat – fogalmazott.
A képviselő arra is kitért, hogy azok számára meg lehet rendezni az érettségit, akik a megajánlott jegyeknél jobbat szeretnének. Hangsúlyozta, hogy ebben az esetben már csak néhány ezer emberről lenne szó.
Mindenki járjon egy kicsit jobban és senki ne járjon rosszabbul a járvány miatt, senkinek nem fáj, ha valaki esetleg eggyel jobb jegyet kap, mint amilyet a vizsgán szerzett volna! – érvelt Tordai Bence.

Forrás: MTI (www.mti.hu)  Kép: www.shutterstock.com

0 hozzászólás
1

Kapcsolódó cikkek