Kezdőlap Sport Forradalmi sportélet: Eseménysorozat 1.

Forradalmi sportélet: Eseménysorozat 1.

netmed

Hatvannegyedik éve eldöntetlen események közé tartozik, az NB I. 1956-os idénye, így lehet, most jött el az ideje, hogy vita keretében tisztázzuk, bajnok lett a Honvéd, vagy nem?

Fontos tudnivaló, hogy az október 23-án kitört forradalom két nappal az október 20-21-én rendezett utolsó forduló UTÁN kezdődött, a meccsek tehát NEM a harci cselekmények miatt maradtak el, hanem a csapatok évközi „külföldi túrái”, valamint a Vasas és az MTK Közép-európai kupabeli szereplése miatt, amit mellékesen a Vasas még augusztus elején, egy újrajátszott döntőben meg is nyert a Rapid Wien ellen.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlásának emlékezete a lengyel szurkoló társadalomban

A futball és a történelem mindig is szorosan összekapcsolódott.
A lengyel és a magyar futball története még a szokásosnál is erősebben.
Így nem meglepő, hogy az 1956-os eseményekre, valamint Nagy Imre és társainak kivégzésére is reagált a lengyel szurkolói társadalom. Az 1958. június 18-án lejátszott Ruch Chorzów – Bp. Honvéd meccs került az események középpontjába, amelyre két nappal Nagy Imre kivégzése után került sor.
Érdekesség, hogy a lengyelországi mérkőzésen sérülése miatt nem játszhatott Faragó Lajos kapusunk, akinek a testvére végigfotózta a forradalom napjait Budapesten.

Összefoglalva:

  • a lefújás pillanatában négy pont előnnyel az élen álltunk;
  • azonban ugyanebben a pillanatban az MTK a megszerzett pontok százalékában valamivel előttünk volt;
  • a két megelőző bajnokság számait interpolálva, a hátra lévő meccseket követően az MTK 31,8, a Honvéd 29,66 pont környékén végzett volna;
  • az MTK-nak elég lett volna a maradék négy meccséből hármat megnyernie, valamint ezeken nagyjából két góllal nagyobb gólkülönbséget összehoznia, mint a Honvédnak, ha győz a Pécs ellen;
  • a Honvéd-MTK mérkőzések az idényben: 2-2 és 2-3.

56-RA EMLÉKEZTEK A RANGADÓN A LENGYEL ULTRÁK

A Legia Warszawa–Lech Poznan rangadón mindkét tábor transzparenssel „emlékezett meg az 1956-os” magyar forradalom hőseiről. Kedves és szép gesztus a testvérektől rólunk.

A hazai Legia tábora azt írta ki, „Tisztelgünk az 56-os hősök előtt”, míg a vendégtáborban egy „Nemzetek barátsága” feliratú drapi jelent a mérkőzés előtt és után. Ami Legia Warszawa – Lech Poznań rangadót kiemeli, az az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, valamint Magyarság iránti mély tiszteletet, mind a két tábor a megemlékezésükkel fejezte ki. Köszönjük!” HUPL

Ritkán látható lelátói gesztusnak lehettek tanúi októbet 27-én az egyik legnagyobb lengyel rangadó nézői: a Legia Varsó-Wisła Krakkó meccsén a fővárosiak magyar nyelvű felirattal emlékeztek meg az 1956 október 23-i magyar forradalomról. A képet a főleg szurkolói dolgokkal foglalkozó Hungarian Fanatics szúrta ki. A szövegen egy magyar trikolórban felírt 1956 felirat mellett a következő olvasható:

„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak.”

Aki persze követi a foci lelátói részét is, annak ez annyira nem meglepő húzás, hiszen a magyar és lengyel ultrák évek óta keresik egymás társaságát, és tulajdonképpen majdnem minden csapatnak van egy lengyel testvércsapata, de úgy általában véve is szeretik egymást a két ország fanatikusai. A nézőszámban és szervezettségben is jóval a magyar szint felett álló lengyelek között néha el is indul arról vita, hogy egy esetleges balhé során mennyire valid a csak vendégeskedő magyarokat is ütni, de például a nyári DAC-Cravovia nemzetközi meccsen „egymás zászlóit lobogtatva éltette egymást krakkói és a dunaszerdahelyi szurkolótábor”.

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek