Irodalmi zenés gálaműsorral köszöni meg a pandémia hőseinek – egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi, kereskedelmi dolgozóknak és pedagógusoknak – a munkáját az Újszínház jövő kedden.
A Köszönjük! című esten többek között Kosztolányi Dezső, Reményik Sándor, Ady Endre és Juhász Gyula versei szerepelnek. Emellett Karinthy Frigyes, Moldova György és Illyés Gyula prózai művei, valamint bohózati jelenetek, kuplék, sanzonok, operett- és musical részletek, könnyűzenei slágerek hangzanak el. A gála fővédnöke Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár.
A közlemény szerint az Újszínház társulata kötelességének érezte, hogy köszönetet mondjon mindazoknak, akik erőn felül szolgálták és szolgálják munkájukkal a koronavírus idején az embertársaikat. A színes, változatos és meglepetésekkel teli műsorban a teátrum teljes társulata részt vesz.
“A koronavírus okozta veszélyhelyzet esetén Magyarországon példaértékű volt az összefogás. Ez azt bizonyítja, hogy bármilyen területen képesek vagyunk a közös gondolkodásra, a közös munkára. Azt szeretném, ha senki nem felejtené el mindazokat, akik ebben a nehéz időszakban mindent megtettek azért, hogy az adott körülmények között mindennapjainkat segítsék. Mivel mi színészek vagyunk, művészettel tudjuk leginkább kifejezni a hálánkat” – mondta korábban Dörner György, az Újszínház igazgatója.
Az est irodalmi szerkesztője és dramaturgja Bártfay Rita, a koreográfus Szelőczey Dóra, a zenei szerkesztő Ullmann Krisztina.
A gálaestre az Újszínház elsősorban egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi, kereskedelmi dolgozókat és a pedagógusokat várja. Egy ember két jegyet igényelhet ingyenes a gálaestre.
Forrás: MTI
Kép: Shutterstock