Húsz helyszínen, színes programokkal várja a szurkolókat a Futball Éjszakája, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg jövő pénteken.
“Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de nemcsak mi, hanem az egész életünk gellert kapott a vírustól” – mondta a József Attila Színházban tartott keddi sajtótájékoztatón Nemcsák Károly, a szervezőbizottság elnöke, a színészválogatott csapatkapitánya. “Úgy gondoltuk, amíg a helyzet engedi, nem mondunk le arról, hogy megszervezzük az eseményt. Már csak azért sem, mert a karantén után különösen szükség van az emberi kapcsolatokra. Kapkodásnak helye nincs, átgondolt stratégiát kell követnünk. Akadtak nehézségek, de lesz Futball Éjszakája.”
Nemcsák Károly felidézte, hogy első alkalommal az MTK Budapest, tavaly a Vasas pályája volt a központ, idén pedig nyitnak a vidéki klubok felé, egy NB III-as csapat otthona, Sényő lesz a centrum, egyben a színész-újságíró rangadó (SZÚR) helyszíne. Hozzátette, hogy a színészválogatott az utóbbi időben is több településen játszott.
Borsi Gergely, a szervezőbizottság kommunikációért felelős tagja kiemelte, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen létrehozott esemény célja a futball, a hazai klubok népszerűsítése, új szurkolók bevonása, a sportág háttérnek bemutatása. Kiemelte, hogy a jelenlegi helyzetben megrendezhető az esemény, de szükség esetén törölhető. Friss információk megtalálhatók az esemény honlapján. Emlékeztett arra, hogy első alkalommal 24, tavaly 40 helyszín várta a szurkolókat. Az idén a megyei klubokat is meghívták, és körülbelül húsz helyszín vállalta a rendezést.
A programokat minden csapat maga állítja össze, több helyen lesz stadiontúra, labdarúgással kapcsolatos filmek vetítése, kiállítás, szurkolói ankét, gyerekfoci, teqball és 11-es rúgó verseny.
Borsi László, a szervezőbizottság tagja az idén 100 éves SZÚR-ról elmondta, az összecsapás a Nyíregyháza melletti Sényőn 20 órakor kezdődik.
A minden helyszínre érvényes karszalag 5-14 éveseknek 100, 14 évtől 500 forintba kerül.
Forrás: MTI
Kép: Pixabay