Kezdőlap Belföld Jelenleg a legnagyobb veszély a koronavírus behurcolása – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára

Jelenleg a legnagyobb veszély a koronavírus behurcolása – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára

netmed

Menczer Tamás azt mondta: az emberek egy része az egészségét félti, más inkább a munkáját, megélhetését; a kormány a magyar emberekkel összefogva ezekre a kihívásokra keresi a megoldást.
Sajtóhírekre reagálva hangsúlyozta, hogy a külügyminiszter minden jogszabályt betart, az viszont magánügy, hogy hol nyaral a családjával.
A lélegeztetőgépek beszerzésével kapcsolatban arra mutatott rá: a cél az, hogy tömeges fertőzés esetén minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon. Magyarország költött a legtöbbet lélegeztetőgépekre. “Nem akartuk, hogy bárki meghaljon azért, mert nincs elég lélegeztetőgép”.
Ostobaság, hogy az ellenzék azzal vádaskodik, sokat költünk egészségügyi gépekre , erre sosem szabad sajnálni a pénzt, az a jó, ha minél több van. Ha úgy alakul, eladják majd azokat az eszközöket, amelyekre nincs szükség.
Menczer Tamás az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban leszögezte: egy minisztérium nem zár be, nem vonul haza még világjárvány idején sem. Ez természetesen nem vonatkozik a magánszférára, “mi azonban a haza szolgálatára szerződtünk, ez nem választható, néha kockázatokkal jár, de ezt mindenki vállalta” – hangsúlyozta.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy verseny indulhat a beruházásokért, és e téren nagyon fontosak lehetnek a külképviseletek; folyamatos feladat más országok figyelmébe ajánlani a magyar cégeket.
A járvány előtt 4,5 millió munkavállaló volt, a járvány közbeszólt, de új munkahelyeket hoznak létre, és ezt a célt szolgálják az új beruházások is.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek