Kezdőlap Belföld Kásler: önállóvá vált a magyar tüdőtranszplantációs program

Kásler: önállóvá vált a magyar tüdőtranszplantációs program

netmed

Megkezdte a bécsi egyetemi centrumtól független működését a magyar tüdőtranszplantációs program – jelentette be az emberi erőforrások minisztere 

2015 óta már operálnak magyar beteget itthon is, azonban az elmúlt öt év során a magyar centrum megőrizte együttműködését a bécsi egyetemmel.    
Hamarosan átadják az Országos Onkológiai Intézet mellkassebészeti központjának új műtőblokkját, amely beruházás hárommilliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg. Ez a beruházás lehetővé teszi – kormányközi egyezmények alapján – a határon túli magyarok tüdőátültetését is Budapesten, illetve már jelentkeztek olyan országok, amelyek szeretnének megállapodás kötni, hogy rászoruló betegeiket itt kezeljék.
Kásler Miklós felidézte, hogy a magyar sebészet mindig is az európai élvonalba tartozott, az első magyarországi szervátültetést 1962-ben végezték el.
A szervtranszplantációk közül is kiemelkedik a tüdőátültetés, hiszen ez egy rendkívül bonyolult, összetett orvosi feldatat nemcsak sebészileg, hanem intenzív terápiás és immunológiai szempontból is.
Már az 1980-as évek végén történtek előkészületek a magyarországi tüdőátültetésre, végül ez a bécsi egyetem transzplantációs klinikájával történt együttműködéssel történt meg 1996-ban, azóta Bécsben operálták a magyar betegeket zömében magyar orvosokkal.
Az első magyarországi tüdőátültetést 2015-ben végezték el az Országos Onkológiai Intézet (OOI) bázisán működő Semmelweis Egyetem (SE) Mellkassebészeti Klinikán. Azóta 92 ilyen beavatkozás történt .
Kásler Miklós úgy fogalmazott, a szakma együttes ambíciójaként fogalmazódott meg, hogy a bécsi centrumtól leválva valósuljon meg a hazai tüdőátültetési program. Rényi-Vámos Ferenc, a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti klinikájának docense azt mondta, az OOI-ben alakították ki azokat az infrastrukturális feltételeket, amelyek szükségesek ezekhez a bonyolult beavatkozásokhoz.
Példaértékű együttműködés valósult meg a SE és az OOI között – tette hozzá, kiemelve, mára megérett a helyzet az önálló tüdőtranszplantációs programra.
Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója arról beszélt, hogy az önálló program létrehozását és működtetésének feltételeit az OVSZ koordinálta az Eurotransplanttal.
A részletekről elmondta, az önállósodáshoz létre kellett hozni a magyar tüdőtranszplantációs várólistát, és így a magyar betegek már nem a bécsi centrum várólistáján szerepelnek. Ennek értelmében az Eurotransplant közvetlenül Magyarországnak ajánlja fel a donortüdőket. Jelenleg 16 tüdőátültetésre váró magyar beteg szerepel a várólistán.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek