Kezdőlap Belföld Kibővült a Millenáris, Buda egyik legnagyobb városi parkja és közösségi tere lett

Kibővült a Millenáris, Buda egyik legnagyobb városi parkja és közösségi tere lett

netmed

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter átadta a kibővült Millenáris parkot csütörtökön Budapesten.

Gulyás arról beszélt, hogy először 1998 és 2002 között, majd 2010 után sikerült újjáépíteni a Millenáris környezetét. A világhírű Ganz-gyár – a kommunista pusztítás következtében – fertőzött romhalmaz formájában élte meg a rendszerváltoztatást időszakát. 1998 után épült meg a Millenáris, a közösségi tereivel, parkjával, kulturális koncepciójával, az Álmok Álmodója kiállítással – emlékeztetett.

Ezt követően sokat kellett várni a folytatásra. A kormány 2013-ban döntött úgy, hogy befejezi a Millenáris projektet. A bontás 2014-ben, az építkezési kivitelezés 2017 nyarán kezdődött meg, az első ütem 2019. szeptemberében készült el – mondta Gulyás Gergely.

A kibővült Millenáris, hathektáros zöldfelületével, Buda egyik legnagyobb városi parkja és közösségi tere.

Az új parkrész több mint két hektár területre terjed ki, ebből 17 ezer négyzetméteren zöldfelületet, több mint 650 négyzetméteren vízfelület alakítottak ki. Külön érdekesség az egyedi függőkert, a digitális vízfüggöny és a modern játszótér.

A park alá 500 férőhelyes mélygarázs is épült, amely jelentősen enyhíti a környék parkolási gondjait – tette hozzá a miniszter.

A budai Széllkapu beruházás terveit a TSPC Mérnökiroda, Kádár Mihály és Könözsi Szilvia készítette. A park tájépítésze Majoros Csaba és Balogh Andrea volt.

A sétautak találkozási pontjánál álló, gomba formájú, tetejükön napelemekkel felszerelt építmények és egy mesterséges tó az újonnan átadott budai Széllkapu parkjában 2020. augusztus 21-én. Panorámaliftekkel felszerelt függőkerttel nyílt meg az új fővárosi zöldfelület. MTI/Demecs Zsolt
Összesen 355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat és kialakítottak egy új, 500 férőhelyes mélygarázst is. MTI/Demecs Zsolt
0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek