Kezdőlap Belföld Koronavírus – Fertőtlenítőszereket kaptak a debreceni bölcsődék és óvodák

Koronavírus – Fertőtlenítőszereket kaptak a debreceni bölcsődék és óvodák

netmed

A koronavírus-járvány elleni védekezésben az emberek személyes felelősségére hívta fel a figyelmet Debrecen polgármestere csütörtökön, amikor sajtótájékoztató keretében kéz- és felületfertőtlenítő-szereket adott át a tócóskeri óvodában.

Papp László elmondta: 33 önkormányzati fenntartású óvodában és 12 bölcsődében 7600 gyereket látnak el, ezekben az intézményekben különösen fontos az átgondolt védekezés.
Valamennyi intézménybe kiszállították a kormányzati támogatásból származó fertőtlenítőszereket, az önkormányzat pedig saját forrásából minden bölcsődében és minden óvodában szenzoros kézfertőtlenítőket helyezett el.
Papp László elmondta azt is, a szülőknek a gyermekintézményben kötelezően maszkot kell viselniük, arra kérték őket, hogy egy gyereket csak egy szülő kísérjen és maximálták az öltözőkben egyidejűleg tartózkodó szülők számát. Utóbbiról az intézményvezetők döntenek, a sajtótájékoztató helyszínén, a tócóskerti óvodában például egyszerre csak három szülő tartózkodhat az öltözőkben.
Széles Diána alpolgármester hozzátette: a fertőzés megelőzése érdekében zsiliprendszert alakítottak ki a gyermekintézményekben: a szülők csak lábzsákban és kézfertőtlenítés után léphetnek be az óvodákba, bölcsődékbe.
A kormányzati támogatások mellett az önkormányzat eddig 30 millió forintot költött felületi és kézfertőtlenítő szerekre, a szociális és az alapellátási intézményekkel együtt 83 helyszínre juttatott el védőeszközöket.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek