Idén csak az ünnepélyes zászlófelvonást és a Magyar Becsületrend átadását tartják meg az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó kormányzati programok közül a koronavírus-járvány miatt – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár
Kovács Zoltán közleménye szerint a zászlót katonai tiszteletadással a budapesti Kossuth téren jövő pénteken 9 órakor vonják fel.
Október 22-én, csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületén látványos fényfestés lesz, október 22. és november 4. között pedig “Emlékképek 1956 – Városi kiállítás” címen a főváros ikónikus helyszínein korabeli fotók emlékeztetnek az eseményekre.
Az államtitkár arra kéri az állami szerveket és az önkormányzatokat, hogy a programok szervezésekor ezt tartsák irányadónak, és kerüljék a sok embert mozgató rendezvényeket.
Forrás: MTI
Kép: Shutterstock