Kezdőlap Belföld Koronavírus – Többen megfertőződtek egy nyíregyházi idősotthonban

Koronavírus – Többen megfertőződtek egy nyíregyházi idősotthonban

netmed

Többen megfertőződtek koronavírussal a nyíregyházi Tündérkert Szeretetotthonban, a szerdán a helyszínre vezényelt járványügyi bevetési egység megkezdte az intézmény fertőtlenítését.

A Tünde utcai, magánfenntartású szeretetotthonban 21 fertőzöttet találtak. Az épülethez szerdán délután katonai járművek érkeztek, amelyekről fertőtlenítőszereket és eszközöket pakoltak le a katonák.
Urbán Levente, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának századosa a helyszínen újságíróknak elmondta, az idősotthon fertőtlenítésére egy biológiai mentesítő csoport érkezett.
A honvédség április 12-e óta folyamatosan végzi a fertőtlenítést az idősotthonokban és a kórházakban, ugyanezt a feladatot végzi el az ide kirendelt egység is. A százados tájékoztatása szerint a folyamatot teljes védőruházatban, két ütemben hajtja végre az állomány, elsőként egy melegködképzős hidrogén-peroxid és nátrium hipoklorid alapú, majd egy másik típusú fertőtlenítőszerrel permetezik le a lakószobákat, a vizesblokkokat, az orvosi helyiségeket és más közösségi tereket.

Nyíregyháza, 2020. szeptember 16. A honvédség járványügyi bevetési egységének tagjai a nyíregyházi Tündérkert Szeretetotthon elõtt 2020. szeptember 16-án. A magánfenntartású szeretetotthonban többen megfertõzõdtek koronavírussal. A bevetési egység megkezdte az intézmény fertõtlenítését. MTI/Balázs Attila


Az utcán várakozó asszony, az egyik idős ápolt hozzátartozója elmondta, egy héttel ezelőtt hallották, hogy az egyik dolgozó tesztje lett pozitív, az eredményt követően pedig tegnapelőtt mindenkit leteszteltek, majd fertőtlenítettek az otthonban. Állítólag 24 ember lett koronavírus-pozitív – tette hozzá.
A szeretetotthon honlapja szerint a bentlakásos intézmény 2009-től működik Nyíregyházán, az épületet ötven ember gondozására alakították ki. Az intézmény orvosi szobával, szabadidős és közösségi helyiségekkel, állandó orvosi ügyelettel, rendszeres háziorvosi szolgálattal és igény esetén széleskörű szakorvosi jelenléttel szolgálja lakóit.

Forrás: MTI

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek