Kezdőlap Belföld Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel

Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel

netmed

Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját.

 Palkovics László azt mondta, a stratégia, amelynek kidolgozásában a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) több mint 250 tagszervezete, ezernél több szakértővel vett részt, alapvetések, technológiai fókuszterületek, projektek kijelölésével fogalmazza meg, milyen tevékenység szükséges a megvalósításhoz.
A stratégia alapján fel kell készíteni a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot arra, hogy ez a technológia jön, ez a technológia már itt van, próbáljuk meg alkalmazni.
A stratégia elemei közül kiemelte a részvételt az automata, önvezető járművek fejlesztésében. Szavai szerint Magyarország ezen a területen már sokat tett, tesztpálya épült, oktatási-kutatási programok indultak el, és kutató központot is létrehoztak.

Debrecen, 2020. szeptember 8. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Magyarország 2030-ig tartó idõszakára szóló Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája ismertetésén a Debreceni Egyetem Élettudományi Központjában 2020. szeptember 8-án. MTI/Czeglédi Zsolt


Palkovics László “a mindennapi életünket könnyebbé tevő” területek közül kiemelte az ügyintézést, amikor a bejelentés helyszínén is közreműködő robothoz hasonló mesterséges intelligenciával működő gépekkel kerülünk elsődlegesen kapcsolatba például a posta, a kormányhivatal, vagy a bankok ügyfélszolgálatainál, de mesterséges intelligenciával szabályozzák például az öntözést az agrárium területén.
“Gyorsan közel kell hozni azt a technológiát az emberekhez” – mondta a miniszter megjegyezve, hogy a mesterséges intelligencia adatokra épül, meglévő adatokból hoz döntéseket, ezért az embereknek a jövőben nem csak pénztárcájuk, hanem “adattárcájuk” lesz, ami megkönnyíti az ügyintézést.
    Palkovics László, aki Jakab Rolanddal, az MIK elnökével közös prezentáció keretében mutatta be a stratégia fontosabb elemeit, azt mondta, a mesterséges intelligencia 2030-ra 11-14 százalékot adhat hozzá a nemzeti össztermékhez Magyarországon.

A Mesterséges Intelligencia Stratégia szervezeti hátteréről elmondta: Budapesten felállítják a kormányzati struktúrába illeszkedő Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget (Navü), Debrecenben pedig az adatok elemzésével foglalkoznak, amihez újabb szuperszámítógépet telepítenek a Debreceni Egyetemre.
A kutatás-fejlesztés területéről kiemelte: már megalakult az MI Nemzeti Laboratóriuma, amelyen keresztül szeretnének a jövőben minél több világhírű kutatásba bekapcsolódni.
Magyarország elkötelezett a stratégia megvalósításában, csatlakozott a finnországi kezdeményezéshez és célul tűzte ki, hogy az ország lakosságának 10 százaléka, mintegy egymillió embernek legyen valamilyen szintű ismerete a mesterséges intelligenciáról, a lakosság egy százaléka, százezer ember pedig képzésben vegyen részt, tanfolyamok keretében szerezzen ismereteket az új technológiákról.

Debrecen, 2020. szeptember 8. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Magyarország 2030-ig tartó idõszakára szóló Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája ismertetésén a Debreceni Egyetem Élettudományi Központjában 2020. szeptember 8-án. MTI/Czeglédi Zsolt


Jakab Roland a stratégia részleteit ismertetve jelezte: a debreceni bejelentéssel egy időben a világhálóra is felkerült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, ami elérhető az ai.hungary.com weboldalon.
Kósa Lajos a térség országgyűlési képviselője kiemelte: az, hogy a kormány úgy döntött, hogy a magyar mesterséges intelligencia központ két városban, Budapesten és Debrecenben lesz, a cívisváros fellépett “a 21.század jövőbe vezető országútjára”.
“Az oktatás-kutatás megfelelő házigazdái leszünk”.

Forrás: MTI

Kép: MTI, Pixabay

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek