Kezdőlap Belföld Meghirdették az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt

Meghirdették az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt

netmed

A Magyar Innovációs Szövetség idén 30. alkalommal hirdette meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főtámogatásával csütörtökön Budapesten.

Birkner Zoltán, a hivatal elnöke elmondta, a verseny kitalálói előrelátóan már 30 évvel ezelőtt megérezték, a jövő azon múlik, hogy lesz-e elegendő tehetséges fiatal, aki tenni akar Magyarország érdekében. Az NKFIH elnöke arra biztatta a fiatalokat, legyenek bátrak és mutassák meg ötleteiket.
A helyszínen kiadott közlemény szerint az első fordulóra november 25-ig a fiatalok természettudományos ötletük legfeljebb kétoldalas vázlatának feltöltésével pályázhatnak. Az első fordulóból továbbjutó versenyzőknek 2021. április 1-ig lesz lehetőségük a projekt részletes kidolgozására.
A közleményben kiemelték, hogy a sikeres szereplés a versenyen a korábbi 30 helyett már 100 többletpontot fog érni a jövő évi egyetemi felvételin.

Budapest, 2020. október 1. Merkl László, az M5 csatorna vezetõ szerkesztõje beszél a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny ünnepélyes meghirdetésén a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban 2020. október 1-jén. A versenyt a Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erõforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával szervezik. A fiatalok az elsõ fordulóra természettudományi ötletük legfeljebb két oldalas vázlatának feltöltésével pályázhatnak november 25-ig. MTI/Bruzák Noémi


Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke és a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy idén újdonságként a legjobb és a legtöbb versenyzőt elindító tanár ösztöndíjat kap a verseny befejezésekor, 600-800 ezer forint értékben.
Pakucs János szerint a tehetséges fiatalok motiválásában sok múlik a tanárokon, ezért azokat az iskolákat, ahol szakkörök, innovációs vagy kreatív klubok működnek, támogatni kívánják 1 millió forinttal.  Merkl László, az M5 csatorna igazgató-helyettese elmondta, hogy az M5 és a közmédia is évek óta médiapartnerként támogatja a versenyt, ugyanis az M5 kiemelt figyelmet fordít minden jelenségre, amelyben ismeretterjesztés, illetve kulturális attitűd van.

Budapest, 2020. október 1. Novák Blanka (b1, Ecsedi Boglárka (b2) és Zsigó Miklós (b3), a verseny korábbi gyõztesei, valamint Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke (b4) a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny ünnepélyes meghirdetésén a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban 2020. október 1-jén. A versenyt a Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erõforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával szervezik. A fiatalok az elsõ fordulóra természettudományi ötletük legfeljebb két oldalas vázlatának feltöltésével pályázhatnak november 25-ig. MTI/Bruzák Noémi

Forrás: MTI

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek