Kezdőlap Belföld Megtartotta diadalmenetét a Szent Korona Társaság

Megtartotta diadalmenetét a Szent Korona Társaság

netmed

2020. Augusztus 22-én a Szent Korona Társaság megtartotta a Világ Győzedelmes Királynője Diadalmenetét.

A gyülekező helyszíne a Budapest belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia templom volt, ahol Dr. Osztie Zoltán plébános áldásával indultak el a résztvevők. A biztosított útvonal (Piarista köz – Váci út – Vörösmarty tér – József nádor tér – Október 6. út – Zrínyi út) végállomása a Szent István Bazilika volt, ahol a rendezvény szentmisével ért véget.

A Magyar Szent Korona Társaság, a Szent István-i állam és nemzeteszme alapján, szellemiségük és eszmeiségük jegyében tevékenykedik. Az 1920-1948 között államilag elismert Szent Korona Szövetség jogutódjaként és jogállásával. Szent Korona Társaság örökös tiszteletbeli elnöke néhai P. Faddy Othmár ferences-atya. Ez a cím (tiszteletbeli elnök) továbbiakban nem adományozható. Célunk a Nemzeti sajátosságainknak, társadalmi műveltségünknek elmélyítése. A nemzeti tudat,önbecsülés, hazafias érzés fenntartása cselekvő erővé tétele, a Társaság pártokon felül voltának kifejezése. A Szent Korona eredeti méltóságába való visszahelyezésének szorgalmazása. A társadalmi összetartozás és összefogás előmozdítása. A Társaság kulturális tevékenységi körében ellátja a magyarság ősi és jelenkori kulturális emlékeinek megjelenítését. A Társaság egyházi, állami és egyéb rendezvényeken vesz részt, szervez zarándoklatokat.

A Szent Korona méltóságai közé tartozik:

  • Dr. Vitéz Lovag Professzor Dévényi Ferenc Atya, a Társaság Országos Elnöki méltósága
  • Dr. Őem. Csabai Attila dr. Habil Vallási és Világi méltósága
  • Az OSMTH Magyarország Templomos Lovagrend
  • A Magyarok Nagyasszonya A Világ Győzelmes Királynője Szent Korona Lovagrend
0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek