Kezdőlap Pszichológia Mit tanulhatunk a gyerekektől? – I. rész

Mit tanulhatunk a gyerekektől? – I. rész

netmed


Általánosan elterjedt nézet, hogy a felnőttek tanítják a gyerekeket. Akinek azonban van gyereke vagy akárcsak jobban ismer gyerekeket, az már tudja, hogy a kép sokkal árnyaltabb.

1. Gyermeki szemmel nézni a világot

A rohanó világban gyakran elfelejtünk megállni egy-egy pillanatra és gyermeki szemmel tekinteni a világra. A mindennapi feladataink és kötelezettségeink teljesítése közepette elfelejtjük, hogy szemlélői is legyünk a világnak. A felnőtteknek többségének csak a realitás számít. A gyerekek ezzel szemben még hisznek a csodákban. Hisznek abban, hogy a világ, amelyben élünk, apró meseszerű történések sorozata, amelyben a dolgok csak úgy megtörténnek. Minden szükséges vagy kényszeres irányítás nélkül is működni fog a világ. Egy egészen röpke pillanatra, amikor tudatosul, hogy a gond a legtöbb esetben múló állapot. Amikor élvezzük a jelent és hálásak vagyunk azért, amink van. Egyetlen, aprócska pillanatra, amikor kiengedjük a kezünkből az irányítást és megengedjük magunknak a luxust, hogy összevisszaság legyen a rendből.

Mennyi felesleges feszültségtől megóvhatnánk saját magunkat, ha olykor nem vennénk mindent felnőttesen komolyan. Természetesen az életünk fontos döntéseit korunkhoz méltó komolysággal kell kezelni, de rengeteg helyzet adódhat ahol megállhatunk egy röpke pillanatra, hogy csak szemlélői legyünk a világnak. Megélni egy pillanatot CSAK ÚGY ÖNMAGÁBAN, anélkül, hogy a telefonunkkal rögzítenénk. Nem beleállni egy felesleges konfliktusba, hanem hagyni, hogy csak magától elrendeződjön a felek között, jelenlétünkkel pusztán csak a BÉKÉT sugározva.

Rengeteg szülő beszámol róla, hogy stresszes helyzetben a gyerek indokolatlanul nyugodt marad. Mintha képes volna felülemelkedni a frusztráló tényezőkön. Mintha meg sem hallaná, észre sem venné a körülötte lévők veszekedést. Ez sokszor éppen azért eshet meg, mert gyermekként egy komoly döntés, stresszes helyzet, vagy kellemetlen hétköznapi esemény, nem úgy ér el a tudatba, mint egy felnőtt ember gondolataiba. A felnőtt már mérlegel, folyamatosan kattog, logikusan próbálja megoldani a rá váró feladatokat. Egy gyermek viszont nem azt fogja nézni, hogy milyen negatív kimenetelei lehetnek egy eseménynek. Nem a rossz oldaláról fogja majd meg a jövőt, hanem a reménnyel teli oldaláról.

A képhez tartozó alt jellemző üres; gyerek_02-1024x695.jpg a fájlnév

Természetesen ez végtelen összetett kérdés, hiszen a gyerek részéről egy komoly konfliktus belső elhallgatása akár maradandó lelki sérüléseket is okozhat. Téves azt gondolnunk, ne érezné meg a gyerek, ha a szülők szavai és tettei nem állnak összhangban egymással. Szülök közötti gyakori veszekedések, gyilkos tekintetvillanások közepette hiába nyugtatjuk a gyereket: „Nincs semmi baj!” mondatokkal. Mert ÉRZI – tehát tudja, ha baj van! Lehet, hogy nem képes végiggondolni, elméjében feldolgozni, de megérzi a feszültséget és ez épp elég számára. Érzi a kisugárzásunkat, ha csak magunkra erőltetett nyugalommal próbáljuk vele elhitetni – jó szándékúan az ő érdekében – hogy nincs semmi baj. Érzi, ha a szavaink és a kisugárzásunk eltér! „Sosem veszekszünk a gyerek előtt!” mondatokkal indul sok terápiás beszélgetés, mikor a szülők azt hiszik ezzel óvják a gyereket, miközben a gyerek pontosan érzi a rengeteg feszültséget, ami körbeveszi a kapcsolatot. Nem lehet megúszni egy kapcsolatot alkalmi veszekedések nélkül. De vajon jobb a gyerek számára, ha elmondjuk, hogy most nem értünk egyet és veszekedtünk, de majd megoldjuk és kibékülünk? Ez az adott helyzettől függ, de rámutat egy másik dologra, amit tanítanak nekünk!

2. A gyerekek képesek megbocsájtani

A gyerekek hamarabb megbocsájtják egymásnak a bántást vagy a sértést. Az egyik pillanatban még veszekednek valamin, a másik pillanatban már önfeledten és boldogan játszanak együtt. Amikor bocsánatot kérnek és mi megbocsátunk nekik, többé nincs bűntudatuk, nem vádolják magukat! Mennyire remek lenne ezt felnőttként átélni! Emberek élik le az életüket úgy, hogy azt hiszik mindig nekik van igazuk. Micsoda felfuvalkodottság ez, micsoda ÖNIGAZULT TUDATÁLLAPOT EZ! Ha valaki ebben a felsőbbrendű tudatban él, nem tud őszintén bocsánatot kérni. Vannak akik megbocsátani nem tudnak, képesek a sérelmeiket akár egy életen át dédelgetni. És természetesen vannak olyanok is, akik nem tudnak megbocsájtani maguknak… De nézzük meg a gyerekeket, a vitát követően már nem kattognak azon kinek volt igaza. Nem követelik meg a bocsánatkérést, a másik megalázkodását, elég számukra a konfliktus rendezése! Egy-egy komoly konfliktus talán elmélyül bennük annyira, hogy valamiféle tapasztalattá formálódjon az idők során, de jellemzően hamarabb túljutnak a civódásokon, mint a felnőttek.

3. A gyermek a mában él

A gyerekek nem kattognak a nap huszonnégy órájában azon, hogy mi lesz egy nap, egy hét vagy egy év múlva. Egy bizonyos korig még semmi egyéb nem számít, csak a MAI NAP. Az, hogy mi lesz a reggeli, hogy mit nézzen a tv-ben, hogy mi lesz a suliban, hogy mit fog álmodni. Az, hogy mi lesz holnap? Hacsak nincs valami nagyon várt esemény, találkozó, ünnep – mindegy számukra.

A különböző kultúrákban másképp terveznek az emberek. Az afrikai lakosokról nagy általánosságban szintén elmondható, hogy nem gondolkodnak túl sokat előre, elég nekik minden napnak a maga baja. Ez ugyanakkor meg is válaszolja az európai ember számára azt az érthetetlen kérdést, hogy tudnak máról-holnapra élve a teljes létbizonytalanságban mégis leülni egy tábortűz köré és boldogan énekelni. Mi európai felnőttek mit csinálunk? Tervezünk, előre gondolkodunk, teleírjuk a naptárat, stresszelünk, aggódunk és a rosszra készülünk! Ilyen lelkiállapotban nem csoda, ha elfelejtjük megélni a mai nap apró csodáit. Szükségünk van rá, hogy megálljunk egy-egy percre.

Figyeljünk a gyerekekre! Alig várják, hogy móka és kacagás legyen az élet, mert ÖNFELEDTEN TUDNAK NEVETNI. A mának élnek és nem rettegnek a jövőtől. Megállnak az úton, hogy megfigyelje a nagy, előtte szálló lepkét, anélkül, hogy ezt telefonnal rögzítenék. Ideig-óráig mindössze annyi gondjuk van, hogy csokisan vagy fahéjasan kérje a tejberizst. Aki persze már szembesült ezen élethelyzettel, természetesen tisztában van vele, hogy ez milyen horderejű dologgá válhat. A gyerekek nem merülnek el a problémákban, hanem átsiklanak felettük.

Bár minden felnőtt megtehetné önmagáért, hogy néha kikapcsol egy pillanatra. Az élet nagy csodája, hogy ezek a pillanatok is általában a gyerekekhez köthetők, amikor velük játszunk! Talán ilyenkor átélhetjük azt a gyermeki lelkületet, amiről a Bibliai is ír, hiszen Jézus példaként állította a felnőttek elé a gyermekeket:

Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Ki a nagyobb a mennyek országában?” Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik. /Máté evangéliuma 18: 1-6/

Írásom következő részében további szempontokat gondolunk át, többek között a képzelet szárnyalását, az alkotás képességét is vizsgálni fogjuk.

Írta/szerk. NetMed

Felhasznált forrásanyagok:

​​​​​​​​​​​​​​https://babafalva.hu/mit-tanulhatunk-a-gyerekektol-avagy-sosem-novunk-fel-igazan/

www.maiige.hu

0 hozzászólás
1

Kapcsolódó cikkek