Kezdőlap Belföld Első alkalommal adták át az Év emlékhelye díjat

Első alkalommal adták át az Év emlékhelye díjat

netmed

Első alkalommal adták át az Év emlékhelye díjat szombaton, az emlékhelyek napján; a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által alapított elismerést a Székesfehérvári Romkert nemzeti emlékhely kapta. Az ünnepséggel egy időben megnyílt a Nemzeti Emlékezet Múzeumának Széllel szállni, gyökérrel kapaszkodni című kültéri kiállítása a Fiumei úti Sírkertben.

Az Év Emlékhelye díj célja az, hogy a NÖRI elismerését fejezze ki azoknak a helyszíneknek, amelyek emlékhely státusukat mind programjaikban, mind kommunikációjukban előtérbe helyezik, az elmúlt években kreatív programokat szerveztek és sikeresen meg tudták szólítani a fiatalokat.
Az díjat ösztönző céllal is alapították, hogy az emlékhelyek egymással együttműködve, egymást támogatva szervezzék programjaikat Az elismerés odaítélésének elbírálása egy öttagú bizottság feladata – emlékeztetett Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója.

Budapest, 2020. augusztus 29. Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) fõigazgatója átadja az elsõ Év emlékhelye díjat Cser-Palkovics Andrásnak, Székesfehérvár polgármesterének a Fiumei úti Sírkertben, az Emlékhelyek napján, 2020. augusztus 29-én. A Nemzeti Örökség Intézete által alapított elismerést a Székesfehérvári Romkert nemzeti emlékhely kapta. Az ünnepséggel egy idõben megnyílt a Nemzeti Emlékezet Múzeumának Széllel szállni, gyökérrel kapaszkodni címû kültéri kiállítása a sírkertben. MTI/Koszticsák Szilárd


Egy országnak vannak határai, a nemzetnek azonban nincsenek. Ez a felismerés ihlette a Széllel szállni, gyökérrel kapaszkodni című kültéri kiállítást, amellyel a Nemzeti Emlékezet Múzeuma elsősorban a fiatalokat szeretné megszólítani. A tárlaton olyan híres magyarok gyermek és fiatalkorát mutatják be, akik a mai országterületen kívül születtek, így Kosztolányi Dezsőt, Mikszáth Kálmánt, Ady Endrét, Blaha Lujzát és Csontváry-Kosztka Tivadart.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere emlékeztetett arra, hogy a középkori romkert a magyart nemzet történelmi bölcsője, Esztergom mellett a magyar közjogi és egyházi hagyomány egyik legfontosabb helyszíne.
Ott állt az egykori koronázó bazilika, amely ugyan a történelem viharai nyomán elpusztult, azonban az utókor számára felelősséget jelent, hogy jó gazdái legyenek a történelmi helyszínnek. Jövő májusban a koronázóváros lesz a következő díjátadó helyszíne.

Budapest, 2020. augusztus 29. Érdeklõdõk a Nemzeti Emlékezet Múzeumának Széllel szállni, gyökérrel kapaszkodni címû kültéri kiállítás megnyitóján a Fiumei úti Sírkertben, az Emlékhelyek napján, 2020. augusztus 29-én. Az eseményen adták át a Nemzeti Örökség Intézete által alapított Év emlékhelye díjat Cser-Palkovics Andrásnak, Székesfehérvár polgármesterének, amelyet elsõként a Székesfehérvári Romkert nemzeti emlékhely kapott meg. MTI/Koszticsák Szilárd

Az emlékhelyek napját ötödik alkalommal rendezték meg. Az esemény célja az, hogy népszerűsítsék a történelmi helyszíneket, valamint a változatos programok révén fontosságuk beépüljön a köztudatba. Az idei eseményt az összetartozás jegyében hirdették meg a nemzeti és történelmi emlékhelyek körében. Az emlékhelyek napja népszerűségét és sikerét mutatja, hogy a pandémiás helyzet ellenére ahhoz 60 helyszín csatlakozott. Az emléknap fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Forrás: MTI

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek