Kezdőlap Belföld Liszt Fesztivált rendeznek Budapesten

Liszt Fesztivált rendeznek Budapesten

netmed

Liszt Fesztivált rendeznek Budapesten, a zeneszerző művei három koncerten szólalnak meg a Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban szeptember 26. és november 21. között.

Kalocsay Károly orgonaművész szeptember 26-i koncertjén egyebek mellett a Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című darab és a Christus oratórium ikonikus tétele hangzik el az egyház megalapításáról. A második koncerten Erdődy János orgonaművész a Szent Erzsébet legendájának nyitó tételén kívül a virtuóz B-A-C-H prelúdium és fúgát adja elő október 10-én. A Liszt Fesztivál zárókoncertjén, november 21-én Tóka Ágoston közreműködésével többek között a Liszt-életmű grandiózus orgonadarabja, az Ad nos, ad salutarem undam korálra írt fantázia és fúga is felcsendül a templom orgonáján. Engeszer Mátyás, akit 1871-ben neveztek ki a templom karnagyának, jó barátságot ápolt Liszt Ferenccel. Liszt 1870-től egyre többet látogatott Magyarországra, életének ezen szakaszában – egészen haláláig – három város között ingázott: általában novembertől márciusig Pesten tartózkodott és az akkoriban alakuló Zeneakadémia vezetésével foglalkozott, majd az év többi részét Weimarban és Rómában töltötte. Első hosszabb pesti tartózkodásakor a belvárosi plébánia akkori épületében lakott öt hónapon keresztül. Liszt gyakran vezényelte a templom zenekarát és kórusát, több művét is itt mutatták be először Magyarországon, mint például a Missa choralist, amelyet ő maga vezényelt. A Via crucis-t a szerző halála után mutatták be a templomban.

Forrás: MTI

0 hozzászólás
0

Kapcsolódó cikkek