A tudósok szeretnének rájönni a titkára.
Mi a közös a pop-up reklámokban, az akupunktúrában, a radikális feministákban és a laposföld-hívőkben? A kérdés nem beugratós, és a kulcsszóért érdemes éppen esküdt ellenségük, a tudományhívő szkeptikusokat kérdezni, akik körében annak idején a szebb napokat látott Vágó István is két kézre fogta Occam borotváját, hogy tiszta ösvényt vágjon a Rációnak, közlekedő-folyosót a tévhitek, vajákosságok mérgező dzsungelében.
A kulcsszó ugyanis (nem meglepően) a szkepszis lenne, a kételkedés, mégpedig az átfogó, intézményesített magyarázatokkal szemben, melyeket legtöbben bemondásra vagyunk kénytelenek evidenciaként kezelni. A Föld gömbölyű, a gyógyszerek nem mérgezőek, a nemi szerepek az emberi faj biológiai örökségéből következnek – a legtöbbünknek nincs módja leellenőrizni ezeket az állításokat. Bíznunk kell a szakértőkben, a társadalmi konszenzusban.
Hogy többet ne kezeljük egy szinten a valid társadalomkritikát a legvadabb áltudományokkal, foglalkozzunk csak az elsővel, a laposföld-hívőkkel, akik újabban a netes nyilvánosság kedvenceivé váltak. Afféle Kiszel Tündékké, akiket otthoni minimumként, nyugodt lelkiismerettel lehet körberöhögni, még az általános, virtualizált pánik korában is, amikor a manipulatív, szándékos hazugság és a tényfeltáró publicisztika azonos súllyal jelenik meg a Facebook-üzenőfalon. (Plusz, a problémát tárgyaló liberális károgás is érdekes politikai felhangokkal bír – de ez egy másik cikk tárgya kell, hogy legyen).
Laposföldhívőink közös kiindulópontja az egyszeri szemlélő ragaszkodása a saját szempontjaihoz. Legtöbbjük nem is egzaktan a tortilla-alakú világmodell mellett érvel, csupán egyesítik magukban a hiszem-ha-látom közkeletű bölcsességét azzal a mély bizalmatlansággal, amit a hétköznapi polgárok éreznek; a nagy történések, változások partvonalára szorított halandók, akiknek a világlátásáról, helyéről távoli szakértők, tudósok, politikusok ítélnek. Egyszóval, a mi szorongásunkat testesítik meg. Újabb kulcsszó lappang a háttérben, az elidegenedés, a jól-rosszul informált szereplő elidegenedése az ismeretei forrásától, saját sorsa alakításától, elidegenedése a folyamatoktól, amely folyamatok eredményét kritika nélkül kell elfogadnia. És ez a jelenség nagyon is valós (a végtelenségig gyorsuló, palacsinta formájú Földdel ellentétben). Úgy sejtem, a legelképesztőbb konteók hátterében van egy rejtett célzatosság, szigorú, általános alapvetésekre mondanak nemet, monomániás, csökönyös ellenzékiséggel. Úgy érzik, amit nyilvánvalóként kezelünk, felülről ránk erőltetett, intézményi-hatalmi ideológia. Összeesküvés, a hatalmasok porhintése.
A laposföld-elméletek tudományos csúsztatásairól Sabine Hossenfelder készített egy rendkívül alapos, türelmes videót (a jócskán intézménykritikus fizikusnő posztjaira egyébként is érdemes figyelni). Ami ritkán merül föl szempontként – ha konteók kritizálásáról van szó – az nem is a tételeik tényszerűtlensége, hanem az ellenégképük túlzottan is hízelgő színezete. A legtöbb összeesküvés-hívő kíméletlen, totális kontrollt vizionál, egymással hibátlan összhangban működő, elitista kútmérgezők csoportjairól, akik a háttérből rángatják a szálakat – és ez a mai, mélyen spekulatív, egyéni érdekekre, koncepciótlan hazudozásra alapuló politikai-gazdasági élvonalban inkább jóhiszemű bók, tünékeny utópia, semmint metsző éleslátás.
Ugyan hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy amit magától értetődőnek veszünk, legyen az iskolai tanagyag, vagy az emberi kapcsolatok működése, az a mindenkori elit szándékaitól át- meg átjárt terep, nem pedig semleges gondolati tér, az elénk tálalt összkép mégsem egy hibátlan, résmentes összefogás eredménye. A jelenleg egyetlen totális, mindenre kiterjedő szerződés alapja ugyanis nem holdraszállás-imitálásokban, chemtrail-járatok üzemeltetésében, női szabadságjogok patriarchális elnyomásában szerveződik meg – bár esetileg, különféle garnitúrákban vannak lelkes vállalkozók az összegründolásukra. A kortárs szabályrendszer gazdasági jellegű, és a haszon-görbék, meg a korlátlan növekedés fenntartására irányul. És ebben az egyetlen valóságos, létező konszenzusban ugyanolyan szereplők tudnak lenni a laposföldhívők, a feministák, a szkeptikusok, politikusok és egyetemi karokra bezárkózó tudósok, vagy a legtöbb vonalas baloldali. Közös versenyt futnak a nagy gyógyszergyárakkal, afrikai hadurakkal, és fiatal startup-alapítókkal. A mások gondolkodását állítgató, titkos manipuláció csak addig életképes, amíg a zseton jó helyen pörög – és a zseton, mint azt a legutóbbi, meg a következő válságok előszeléből megsejthettük, nem mindig ott, meg úgy pörög, ahogy az ember gondolná.
HorBol
