Gondoskodó szülők gyermekeként egy szerető Isten képe alakul ki bennünk, míg a tekintélyelvű szülők gyermekeként inkább egy ítélő BÍRÁT látunk Istenben.
1963-ban jelent meg Alexander Harbord Mitscherlich Úton az apátlan társadalom felé című könyve, amely elsőként állapította meg, hogy nevelési rendszerünkből hiányoznak az apák, így az általuk képviselt nevelési értékek. 1995-ben David Blankenhorn társadalomtudós Apátlan Amerika című kötete feltárta, hogy az Egyesült Államokban a magatartászavarral küszködő gyermekek nyolcvanöt százaléka apa nélkül él.
Az apáknak tehát meghatározó szerepük van a gyermekek egészséges lelki fejlődésében. Amikor az apa játszik a gyerekkel, valójában együttműködésre, együttérzésre, a szabályok betartására, érzelmi önkontrollra tanítja. Az apa nem akkor jó apa, ha az anyához hasonlóan foglalkozik gyermekeivel, hiszen az apa-gyermek kapcsolat ugyanúgy egyedi és megismételhetetlen, mint az anya-gyermek viszony. Jó apa az, aki elegendő figyelmet és időt szentel gyermekeinek, hagyja és segíti, hogy elmélyüljön a kapcsolatuk. Az apává válást a férfiak döntő többsége meghatározó élményként éli meg. Ennek ellenére ma egy fejlett társadalomban felnövő gyermek az életének első tíz évét meghatározóan nők körében tölti el. Mindez a gyermekeket arra tanítja: a nevelés és a gondoskodás elsősorban női feladat. Azokat a férfiakat pedig, akik örömmel vetnék bele magukat a gyermekeik ellátásába, gyakran éppen a nők tartják ettől távol, mintha mindez csak a nők számára hozzáférhető tudás lenne és ezt csak ŐK tudják jól csinálni.
Az lett a társadalmi minta, hogy az édesapa a távoli kenyérkereső, az édesanya pedig az önfeláldozó, gondoskodó szülő. Az anyai gondoskodás kerül előtérbe, az anyaság gyakran úgy jelenik meg, mint a krisztusi áldozatvállalás legszebb példája (hiszen az is), az apák viszont mindemellett a távolról gondoskodó, ám gyakran elérhetetlen Isten példáját közvetítik.
Az apák és önértékelés
Ha az apát gondoskodónak tapasztalhatta meg a gyermek, az erősebben hatott Isten gondoskodó voltának megélésére, míg Isten hatalmának elképzelésére. A gondoskodó szülők képével alakul ki a szerető Isten képe, míg a tekintélyelvű szülők gyermeke inkább, a cselekedeteik felett uralkodó, kontrolláló bírót látják Istenben. A férfiak számára különleges kihívás egy gondoskodó szülői megjelenítése, de fontosabb az a folyamat, amelynek során a gyermek önértékelése kialakul, már az első percektől kezdve, az ősbizalom létrejötte által. Az ősbizalom pedig csak a megfelelő szülői gondoskodás, az elfogadó és szerető légkör megteremtése mentén bontakozik ki, amelyben az anya mellett az apának mint másik, stabilitást biztosító kötődési személynek óriási szerepe van.
Egy jó apamintában a gyerek mindig érzi a szabadságot és azt is, hogy hol vannak a határok. De ami a legfontosabb: minden egyes pillanatban élje át, hogy az apja szereti. A szüleink bennünk hagyott lenyomata és az istenképünk folyamatos formálódás és meghatározza, hogy mi milyen felnőttek, milyen szülők és nagyszülők leszünk. Az azonosulási mintákat kínáló férfipéldák híján a gyermek nőiesnek tartott vonásokkal szemben próbálják magukat meghatározni!
A személyiséget és életszemléletet alakító tényezőket
nem pusztán az értelmünkkel tanuljuk,
hanem a szeretetkapcsolatainkon keresztül,
a hitelesnek elfogadott modellek életpéldáját ellesve,
azokkal azonosulva tesszük sajátunkévá.
Mit jelent az, hogy: Atya Isten?
Az Atya Isten megértése nem csak korunkban, de több ezer évvel is nehezen érthető volt. Jézus korában a vallásos emberek, nehezen tudták elképzelni, hogy Istenre, mint Atyára gondoljanak. Úr, király, bíró – ezt megértették, de hogy Atya?! Az Ószövetség alig néhány alkalommal beszél Istenről, mint Atyáról, az újszövetség azonban több százszor. Jézus maga mondta: „az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú…” Amíg Jézus be nem mutatta az Atyát, Isten rejtély volt az emberek számára. A ma emberének sem könnyű Istenre, mint Atyára gondolni.
A keresztyén vallásban meglehetősen nehezen érthető az Isten. Van Atya, van Fiú és van a Szentlélek. Akkor most ez egy isten van vagy három? A Szentháromság elsőre valóban nehezen érthető, de saját emberi létünkben rejlik a megértés kulcsa. Isten az embert a saját képmására alkotta. Gondoljunk csak bele, miből áll egy ember? Test, lélek és szellem.
- Test: van egy testünk, ami mintha különálló rész is lenne. Ha pl. megsérültünk és fáj a lábunk, hiába utasítja az elménk (a szellemünk), hogy nem érezzen fájdalmat, a testünk erre nem reagál.
- Lélek: van lelkünk, szívünk is. Ha pl. megbántanak bennünket, hiába mondogatjuk magunknak, hiába küzd az elménk (a szellemünk), lelkünk vagy szívünk fájdalma nem teljesen mértékben befolyásolható. Akkor is érezhetünk, ha nem akarjuk.
- Szellem: képesek vagyunk gondolkodni, egy lebénult ember is és egy lelkileg sérült embernek is folyamatosan jár az agya, vannak tervei, vágyai.
Kétségtelen, hogy 3 részből állunk és ez a három részünk szétválaszthatatlan egységben áll. Így talán már könnyebben érthető, hogy az Isten (akinek képmására teremtettünk) szintén hármas egységben áll.
Atya = szellem
Fiú = test (a testben is megmutatkozott Isten)
Szentlélek = lélek
Természetesen más példákat is találunk a Szentháromság megértésére, pl. a víz létezhet egyszerre 3 halmazállapotban is. H2O = lehet folyékony víz, dermedt jég, lebegő pára is.
Atya – ez Isten mindent magába foglaló neve, benne van minden amire valaha szükségünk lehet és már a neve is valami szeretetkapcsolatot rejt magába. Isten így magában hordozza az elképzelhető legjobb apa minden tulajdonságát. Amit egy szerető apa megtenne a szükségben lévő gyermekéért, azt mennyei Atyánk mind megteszi értünk. Ezért, ha valaki Istent elismeri Atyjának, akkor félelmei eloszlanak, mert rájön, hogy minden szüksége be lesz töltve. Sajnos ez persze nem ilyen egyszerű.
Miért nem tudnak a hívők sem Istenre Atyaként tekinteni?
Ha valaki egy fájdalmas gyermekkor sebeit hordozza, akkor nehezére esik egy szerető Istent elképzelnie. Ha gyermekként a szükségletei nem lettek betöltve, ha nem kapott elég szeretetet, akkor nem érezhette magát biztonságban. Hogyan is várhatnánk el egyből, hogy szerető Atyaként tekintsen valaki Istenre, ha sohasem élte meg ezt az érzést a szüleivel. Manapság a házasságok több, mint 70%-a válással végződik, ráadásul sokan maradnak benne egy rossz, feszültségektől terhes kapcsolatban. Egy ilyen társadalmi környezetben kimondható, hogy az emberek többsége nem éli át gyermekként azt a biztonságot, amit minden gyermeknek meg kellene élni.
Sajnos ez kihat az Istennel való viszonyunkra is. A létbizonytalanságot megélt ember is nehezen bízhat Istenben, hiszen ha hiányzik az életéből a biztonság, a megfelelő anyagi feltételek, akkor nehezen hihető, hogy Isten majd megadja mindezeket. Ha felismerjük, hogy az apaképünk hibás, akkor megérthetjük azt is, miért olyan nehéz Istenben bíznunk. A Biblia nem csak egy vallásos könyv, az Isten-ember szeretetkapcsolatának bemutatásán keresztül szülői MINTÁKAT is kapunk. Azt is megérthetjük, hogy a legjobb apa is csak homályos másolata a mennyei Atyának. Isten azt akarja, hogy meglássuk milyen gondoskodó, figyelmes, nagylelkű, megbízható apa. Előre látja minden szükségletünk és gondoskodik róla. Ismeri gyermeke egyéni jellemvonásait, gondolatait és érzéseit és személyre szabottan gondoskodik egyedi szükségleteink betöltéséről, a gyermek korlátainknak megfelelően.
A szüleinkkel való kapcsolatunk alakítja ki tehát az Istenről kialakított képünk, sőt ez formálja ki azt is, hogy milyen szülők és nagyszülők leszünk. Gondoskodó szülők gyermekeként a szerető Isten képe alakul ki bennünk, míg a tekintélyelvű szülők gyermekeként inkább egy ítélő BÍRÁT látunk Istenben.
De ez a TANULÁSI folyamat, életünk végéig tart! Nem csak azáltal, hogy mi is szülők leszünk vagy nagyszülők, hanem a Biblia olvasása, az Atya Isten megismerése és a bennünk növekvő hit által is tovább formálódik.
Felhasznált irodalom: www.evangelikus.hu | www.logion.hu | www.maiige.hu
