Számtalan idézetet találunk a hit fontosságáról. Az egyik legelterjedtebb nézet, hogy: „Mindegy miben hiszel, igazából a hit a fontos.” Gondoljuk végig ezt az állítást! Tegyük fel, hogy valaki hisz abban, hogy télen át tud kelni a Dunán, mert befagyott és jég borítja a víz felszínét. Nagyon erősen hisz benne, teljes meggyőződéssel lép a jégre. Vajon átjut a túlpartra? Ez attól függ, elég vastag-e a jégtakaró. Hiába hisz abban, hogy a jég majd megtartja, ha nem kellő vastagságú, beszakad a súlya alatt és megfullad. Ha viszont a jégréteg vastag, akkor legyen bármilyen kis hite is az átkelésben, biztonságban átkelhet a folyó felett.
Nem a hit teremti meg a valóságot, hanem az számít,
hogy a hitünket az igazságba vagy a hazugságba vetjük-e!
Nem a hit tart meg, ezért rendkívül fontos, hogy igaz vagy hamis dologban hiszünk-e! A Biblia szerint „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Mintha a hit egy különleges érzékszerv lenne. Mindenkinek szüksége van hitre az élethez és ennek számtalan formáját gyakoroljuk:
- hinni egy istenben,
- hinni önmagunkban,
- hinni egy ügyben,
- hinni egy emberben,
- hinni egy pártban,
- vagy hinni egy szebb jövőben.
Ezek nélkül nehéz elképzelni az életet. Ha találkoztunk is olyan emberrel, aki nem hisz semmiben, akkor az általában egy életunt, megkeseredett ember. A hit valami módon élteti az embert. Sokszor keresi is az ember a hitét, mintha nem élhetne nélküle. Jó példa erre a laposföld elmélet, amely végtelen abszurd, tudománytalan hit, ami látszólag nem ad semmit az embernek és mégis: akik az elméletet magukévá teszik, megélik a hitet és ettől valamiképp különlegesnek érzik magukat.
A keresztény hitnek azonban van egy fontos eleme: gondolkodáshoz kötött. Sorozatunk következő részében a hit és a tudomány kapcsolatát vesszük górcső alá!
